Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hagyományos cserép mellett a modern megoldások, pontosan azért, mert ennek köszönhetően minden rendben lehet és valóban különleges és egyedi tetőnk lehet, ami a ház külsejét is nagyobb mértékben meghatározza. Persze nem szabad megriadni attól, amikor a komplett tetőt le kell cserélni, hiszen kellő odafigyeléssel és minőségi szakértelemmel a nagyobb problémák is könnyedén megoldhatók. Természetesen nem mindegy, hogy milyen határidők azok, amelyek a rendelkezésünkre állnak, pontosan azért, mert így tudunk előre tervezni, és a zsindelytető is elkészülhet időben. Színben és típusban pedig egyre több lehetőség közül választhatunk, éppen ezért a különleges megoldások is helyet kapnak az építészet kapcsán. Ha pedig egy valóban nagy felület az, amire szükségünk van, annak sincs akadálya, viszont ekkor a megfelelő mennyiségű alapanyag után pótlásról is gondoskodnunk kell, hiszen csakis ekkor tud olyan ütemben haladni a munka, ahogyan erre szükség van már a kezdetek kezdetén is.